Az Esély Alapítvány "Együtt a művészetben" programját vakációs hangulatban töltötték a fogyatékos gyerekek. A kézműves műhelyekben a foglalkoztatottak ujjain kívül a fantáziájukat is megtornáztatják.
Az Esély Alapítvány minden hónapban megszervezi kézműves műhelyét, melynek keretében alkalmanként más-más művészeti ágazatban alkotnak a gyerekek. A találkozások egyben csoportterápiaként is szolgálnak, hiszen ilyenkor az egészséges és beteg gyerekek, illetve szülők együtt művészkednek. A foglalkozásoknak általában a Szent Benedek Tanulmányi Ház ad helyet, most viszont nyár lévén, igyekeznek minél több időt tölteni a szabadban. A júniusi kézműves foglalkozást Tekerőpatakon szervezték meg egyik családnál, ahol sor került a gyerekek által régóta várt agyagozásra.
A gyerekek ötletesebbnél-ötletesebb figurákat alakítottak ki a természetes anyagból, sőt a kézzel formázott figurák mellett a korongozást is kipróbálhatták a kis művészek.
A foglalkozásokra általában minden alkalomra más-más művészeti vezetőt hívnak meg a szervezők. A mai agyagozásban Csíki Margit kerámiafestő segített a gyerekeknek.
Az alkotást játékkal övezték a kicsik, a napsütés is segített abban, hogy a foglalkozás vakációs hangulatban teljen és igazi élmény maradjon. A fogyatékkal élő gyerekek számára szervezett program piknikezés is volt egyben, az éhes hasakra a sültkolbász volt az orvosság.
Az egészséges és fogyatékkal élő gyerekek közös alkotása és játéka segít abban a kisebbeknek, hogy elfogadják betegségüket és szorongások nélkül illeszkedjenek be a társadalomba, hiszen minden kézműves foglalkozás alkalmával fény derül arra, hogy ezek a gyerekek is ugyanolyan képességekkel rendelkeznek mint bárki más.