Január 31-én szombaton újból találkoztak sérült gyerekek, segítők, szülők, csoportvezetők az „Együtt a művészetben” projekt keretén belül a Csíky-kertben. Ezen műhely alkalmával viaszgyertya öntésre, fali képek készítésére, festésére, díszítésére került sor.
A Szent Benedek Tanulmányi Ház ebédlőjében megtartott kézműves foglalkozásra az eddigi összejövetelekhez viszonyítva nőtt a jelenlevők száma. A gyerekek és szüleik megérkeztével kiderült, hogy a foglalkozásra a segítők által előre előkészített asztalok, székek nem lesznek elegendőek, így örvendetes módon újabb asztalok és székek előkészítésére volt szükség a kényelmes munka lefolyása érdekében.
Pupák Felméri Zsuzsa köszöntötte a jelenlevőket, majd bemutatta a műhelyvezetőt, Pál Csillát, aki elmagyarázta a gyertyaöntés fortélyait, betekintést nyújtott a kézimunkázás rejtelmeibe. Ha valakiben kérdés merült fel, akkor igyekezett tanáccsal ellátni.
Volt aki a gyertyaöntéshez szükséges viasz felmelegítésére várt, volt aki azonnal munkának látott, fali képkeretet festett, majd színes szalvétákból kivágta a mintát és a kép keretre ragasztotta. A forró viasz, poharakba öntését követően a gyerekek és segítőik különféle apró kagylókkal, csillagocskákkal, dekoratív eszközökkel díszítették a poharakban gyorsan megkötő viaszt. Ötletekben, elképzelésekben nem volt hiány, a gyerekek korukat meghazudtoló módon, hiányosságaikat leküzdve szebbnél szebb alkotásokat készítettek.